top of page

Rólam:

Üdvözlöm a frissen készült, folyamatosan alakuló, változó honlapomon!


1962-ben születtem Budapesten, azóta is itt élek. Egészségügyi szakközép és fôiskolát végeztem. Tanulmányaim kezdete óta érdekel a hagyományos orvoslás mellett a az alternatív és természetgyógyászat.
Véleményem szerint, e tudományok egymást kiegészítve képesek a leghatékonyabban segíteni az egészség megôrzésében és a betegségek leküzdésében.
Megismerkedtem a gyógynövények használatával, az érzelmek jelentôségével a betegségek kialakulásában és különbözô masszázs-technikákkal is.
( svéd, harmonizáló-bio, szeretet, thai, talpmasszázs )
Az Egészségügyi Továbbképzô Intézetben /ETI/ vizsgát tettem, mint természetgyógyász, majd szakvizsgát szereztem, mint reflexológus.
Még ez évben Reiki I., majd Reiki II. képesítést szereztem.
A "Reiki" szó univerzális életenergiát jelent és az általa való gyógyító képességre különleges beavatással, behangolással lehet szert tenni.
Ezáltal megnyílik a csatorna az energia elôtt, amely oda áramlik, ahol a leginkább szükség van rá.
A Reiki fizikai, tudati, érzelmi és szellemi szinten egyaránt hasznos, jótékony hatással van a legkülönfélébb betegségekre és nagyszerû  változásokat hoz az emberek életében.
 
2016 július 8.-án sikeres Reiki mesteri beavatáson vettem részt.
MANP 20191117 - 002.jpg
 
A világ legjobb orvosai:
dr. Csend, dr. Diéta, dr. Vidámság és ... dr. Masszázs.
                                                 Machiawell
bottom of page